Egyszerű feltételek

Tapasztalataink szerint a látogatók elsősorban a pontos tartalommal, képekkel, időponttal és árral rendelkező túránál tudják eldönteni, jelentkezzenek-e, de az Édenpont oldalán lehetőséged van ún. érdeklődők gyűjtésére is.

Választhatsz, hogy pontos időpontokat teszel közzé és fizetős résztvevőket gyűjtesz, vagy csak egy körülbelüli hónapot határozol meg, pl. április,  amire kizárólag érdeklődők tudnak majd jelentkezni. Ebben az esetben, ha azt látod, elegendő érdeklődő gyűlt össze, akkor a rendszerünkön keresztül kiküldheted időpontodat, amire már a fizetős résztvevőket tudjuk fogadni. Így akár előzetesen tesztelheted is programodat, és nem kell egy előre meghatározott időre lekötnöd magad. Csak a fizetett látogatók kapják meg a túra kiinduló pontjának adatait, beleértve a pontos címet és elérhetőségedet, így nem zavarnak fölöslegesen a jelentkezések során.

A túrád tartalmának összeállításához te értesz a legjobban, hiszen te tudod, hogy mit szeretnél megmutatni az érdeklődőknek, ezért nálunk tényleg te alkotod meg a programodat!

Vevőszolgálati és marketing támogatás

Amit nyújtunk neked:

  • segítség a lehető legtöbb látogatót vonzó feltételek kiválasztásában;
  • túrád adatainak és fotóinak edenpont.com oldalra való feltöltése;
  • a túrád hírlevelünkben, közösségi médiában és online felületeken történő meghirdetése, látogatók toborzása;
  • a látogatók regisztrálása, a részvételi díjak begyűjtése;
  • az érvényes foglalással rendelkező látogatók részletes tájékoztatása, beleértve a programhelyszín megközelíthetőségét stb.;
  • a túra előtti napon a résztvevők listájának megküldése számodra;
  • a túrát követő napon véleménykérés a látogatóktól az eseménnyel kapcsolatban;
  • a díjbevételről elszámolás készítése;
  • a látogatói díjak rád eső részének átutalása a korábban meghatározott bankszámlára és ütemezés szerint.

Kiszámítható bevétel

Nincs csatlakozási és egyéb rejtett költség! Csak nyerhetsz!

Ahhoz, hogy programod felkerüljön az Édenpont zöld túrái közé és látogatók jelentkezhessenek rá, neked nem kell fizetned semmit!

A túrád személyenkénti részvételi díjának alapját te határozod meg. Mi ezt az általad meghatározott alapdíjat növeljük meg a szolgáltatási díjunkkal, és a túrádat már ezzel a növelt árral tesszük közzé. 

Mivel a minimum létszámot is te határozod meg, így kontrollálhatod, hogy csak olyan programot tarts meg, ami biztosan megéri. Foglalási rendszerünk lehetővé teszi, hogy ha a programra az általad meghatározott minimális létszám esetleg nem jönne össze, akkor a részvételi díjakat automatikusan visszafizessük a résztvevőknek!

Bevételedet a program lebonyolítása után 5 napon belül utaljuk a számládra. Vedd figyelembe, hogy adózási kötelezettséged is van!

Ha programod más médiában is megjelenik, akkor azt csak ugyanazokkal a feltételekkel teheted közzé nálunk is, mint ahogy azt máshol hirdeted.

Kérdésed van? Tedd fel nekünk!  

További előnyök

  • Nagyobb ismertség.Túrádat hírlevelünkön és közösségi oldalainkon keresztül népszerűsítjük. 
  • Marketingtámogatás, ami nem kerül neked külön semmibe, viszont több látogatót és ismertséget eredményez.
  • Kényelem. A túrádra érkező jelentkezésekkel nem kell foglalkoznod, nem kell a lemondásokkal és a résztvevők ügyes-bajos leveleivel törődnöd.
  • Kiegészítő bevétel.

 

 

Zöld túra programmal jelentkezés