Nagyapáról unokára

Algeier Wendy, 2019. március 20. | Kertek - emberek

Mintha egy kiállításon lennénk, ahol egymást érik a szebbnél szebb műalkotások, melyet a gondos kertész és a természet együtt alkotott, vallotta lelkesedve az egyik kertlátogató a gödi Ilona kertről, az Édenpont mozgalom látogatható kertjéről. És valóban, a fövenyes ösvényeken lépdelve újabb és újabb érdekesség, növényritkaság bukkan elő.

Vannak kertek, ahol szemmagasságban vagy még lejjebb csemegézzük a körülöttünk lévő látnivalót. Kántor Attila és felesége Emese kertje nem ilyen, mintha egy templomba érkeznénk, önkénytelenül fölfelé emeljük a tekintetünk, és megpróbáljuk befogni a patinás, ég felé törő örökzöldek látványát. Andalúz jegyenyefenyő, sárga lombú óriástuja, lucok közel 40 éves példányai között lépdelünk.

ilonakert

Út a nyíreken keresztül

- Amikor a 80-as évek elején munkához láttam ezen a kétezer négyzetméteres csupasz telken, tele voltam tervekkel, kezdi a beszélgetést Nickl József, a kert alapítója, megálmodója. Minél előbb magasságot és árnyékot adó növényeket szerettem volna, ezért nyírfákat ültettem, több mint egy tucatot. Gyorsan nő, és lombja szerves anyaggal dúsította a silány homoktalajt. A fő cél természetesen nem nyírerdő létrehozása volt, de rajtuk keresztül vezetett az út az örökzöldekkel benőtt kertig.

- Most már viszont fölöslegessé váltak, pionír fa lévén elöregedtek, a nemesebb örökzöldek és fák átvették a szerepüket, elfoglalták a felső koronaszintet. Öt-hat évvel ezelőtt meg kellett hozni a barbárnak tűnő, de szükséges döntést, 15-öt példányukat vágtam ki,

veszi át a szót az unoka, Kántor Attila, a kert jelenlegi gondozója.

Ők ketten fél szavakból is értik egymást, kertész vénájú emberek. Öröm nézni, ahogy a nagyapa mindenben támogatja unokája elképzeléseit, Attila pedig számít a tapasztalt ember véleményére, útmutatásaira. Megvitatják, vajon miért fejlődik jobban vagy lassabban, vagy egyszerűen csak másképp egy-egy növény itt, mint József nagymarosi kertjében, ami ugyancsak szerepel az Édenpont mozgalom látogatható kertjei között Szarvasország elnevezéssel. A gödi kert Ilona-kert néven látogatható az öt éve elhunyt nagymama emlékére, akinek összetartó erejével, munkájával pótolhatatlan szerepe volt mindkét kert létrejöttében.

A megnevelt borostyán

- A telepítés idején nehezen lehetett különleges növényekhez jutni, mondja József. Jártam az országot, történelmi kerteket látogattam érdekességek után kutatva. Ez a hatalmas sárga lombú óriástuja például a Folly Arborétum szaporításából származik. Olyan hatalmassá vált, hogy Attila úgy döntött – nagyon helyesen –, hogy felnyírja, közel 50 négyzetméter hely szabadult fel alatta.

- Ám nem gyep foglalta el a helyét...

ilonakert_örökzöld

- Nem növelem, sőt inkább szorítom vissza a gyepfelületet, fűzi hozzá Attila. Már a legelejétől fogva elsődleges cél, hogy önfenntartó legyen a kert, a gyarapodó gyepfelületek pedig csak növelnék a munkaigényét. Nap mint nap tapasztalom – hiszen hivatásszerűen kerteket tartok fenn –, hogy időráfordításban a többszörösét igényli a gyep bármilyen más növénnyel borított ágyásfelületnek. Én más utat jelöltem ki magamnak, meg szeretném mutatni, hogy nemcsak görcsös erőlködés, hanem könnyed játékosság eredményeként és békés egymás mellett éléssel is születhet harmonikus kert. Jobbára csak az ösvények borítottak gyeppel, máshol inkább talajtakaró növényekkel, borostyánnal, Vincával, gólyaorral, vadszőlővel fedem be a talajt. A réti boglárka is betelepült, jól kiszorítja a gyomokat, ezért meghagytam. A cserszömörce is talajtakaró szerepet kapott a rendszeres visszavágások miatt. Így jobban tejed, szépen borítja a talajt.

- Hogy sikerül a borostyánt és a vadszőlőt megfékezni? Hiszen azok néha a kelleténél jobban terjeszkednek?

- Az ágyások szegélyét damilos fűnyíróval tartom kordában. Ezt jól tűrik, a borostyán meg is szokja egy idő után, hogy nem jöhet kifelé. A bokrok lombjára nem nő rá, a fák törzsére viszont felkapaszkodik, egy-két évente metszőollóval a földfelszín felett visszavágom az eltévedt hajtásait, és helyreáll a rend. A vadszőlővel egy kicsit nehezebb, hajlamos ráterülni a cserjékre, rendszeresen le kell húzogatni róluk.

A vegyes talajtakaróval borított ágyások azonban messze nem egyhangúak, egy-egy gyümölcsfa – naspolya, barack, kopasz kivi, füge, arónia, indián banán vagy különleges cserje – tarka tűjű japán erdeifenyő, kései végzetfa, pontusi juhar –, magasodik ki közülük.

- Kísérletezem velük, de nem tartóztatom egyikőjüket sem, ha nem érzik jól magukat itt, és menni akarnak. A gyümölcsfáknál is ugyanazt az elvet követem, mint a kert egészénél: csekély vegyszerezéssel nevelem őket, ha ez elegendő nekik, megtartom őket, ha nem „elköszönünk” egymástól. Sok időt megélt, de nem érezte jól magát nálunk a félsivatagi éghajlatot szerető arizonai ciprus. Minden tavasszal hajtásvég-elhalás csúfította el a hajtásait, végül meguntam, és kivágtam. A törzséből maradt pulpituson nyaranta dézsás növény, most épp leander posztol.

Sikeres „muszájnyírások”

Beszélgetésünket közbe-közben vonat robaja szakítja meg. Látni nem lehet, csak hallatszik a kert végében, töltésen haladó vonatok zaja.

- Ez is kertépítészeti cél volt, mondja József. Hátul a kapun kívüli területet vissza akartam adni a természetnek, beerdősítettem. Így negyven év távlatából mondhatom, hogy sikerrel. Platán, kínai nyár, tiszafák sűrű lombtömege ártéri hangulatot kölcsönöz a kerten kívüli területnek. A kiszáradt akácra tatár iszalag kúszik fel, igazi sejtelmes, őserdei a hangulata.

- A következő nagy feladat a baloldali telekhatár újragondolása, mutat a friss „sebekre” Attila. A kerítés mentén ültetett Leyland-ciprusokat tavaly alaposan felnyírtam. Óriási terület szabadult fel alattuk. Ezt megneszelték az évtizedekig szunnyadó gyommagvak is, és őrült erővel támadnak. De mi sem vagyunk tétlenek, fiatal ámbrafát, atlaszcédrust, pünkösdirózsa-ligetet, és természetesen talajtakarókat telepítettem a felszabadult helyre. A borbási berkenye Herkulesfürdő fajtája és a rózsaszín lombú hegyi juhar végre levegőhöz jutott, eddig elnyomta őket a ciprusok lombja, most talán magukra találnak.

A sárga lombú tiszafa is ilyen „muszájnyírás” áldozata lett, kinőtte a helyét, visszametszettem, majd kitalálok neki valamilyen formát. Az Old Gold terülő boróka is hasonlóképp járt, neki az oldalát kell rendszeresen kordában tartani, ezt megszokva fölfelé terjeszkedik inkább. A magyalbokrot viszont tövig visszavágtam, jól újul, szépen hajt, rendszeres nyírással alacsonyan tartom.

Low-tech tó

A ház teraszához közel, a függőleges vonalaival hangsúlyos növényóriások árnyékában kerti tó kínál földközeli látványosságot, a maga természetességével simul a tájba. Nyár végén is ontja rózsaszín virágait a tündérrózsa, kolokánok csomói és a vízitök jókora levelei emelkednek ki a vízből.

Már nem is lepődöm meg Attila szavain, mely szerint az is a „low-tech” fenntartású kerti elemek közé tartozik. Néhány évente szivattyúval leüríti a betonozott aljú tavat, kigereblyézi a túlburjánzott növényanyagot és a felgyülemlett iszapot.

- A víz a parti részen kiszivárog a környező talajba, folyamatosan savanyítja, nedvesen tartja a talajt, egyfajta mocsárzónát alakít ki. Ezt kihasználva rododendronokat, Astilbéket, virágos somot ültettem a tó köré, amit láthatóan megháláltak valamennyien.

Kifelé menet még megcsodálom a két tekintélyes méretű, karcsú lucot, tán magasabbak, mint a kétszintes ház. Ők az egyetlenek a kertben, amelyekre engedték felkúszni a borostyánt. A csupasz törzseket kövérre hizlalta jókora lombtömegük.

Amíg fotózom, nagyapa és unoka a kertről diskurálnak, kifogyhatatlanok a témákban. Megjegyzik, hogy a selyemfenyő szépsége ellenére „veszélyes” növény, idősebb korában, nagy magasságot elérve törékennyé válnak az ágai, a letöredező ágak csonkjaiból pedig bőséggel csöpög a gyanta az alatta levő növényekre tönkre téve azokat. Lehet, hogy ennek is mennie kell előbb-utóbb, bólogatnak mindketten, de hát ez az élet része, nem kell görcsösen ragaszkodnunk az elképzeléseinkhez.


Ez a cikk a Kertbarát Magazin korábbi számában jelent. Úgy gondoljuk, hogy még most is kellemes és hasznos olvasmány, hiszen a kert jelenleg is látogatható.
A kert programját, és még több gyönyörű képet a Ilona-kert cím alatt találsz. 

A szerzőről

A Kertbarát Magazin a program indulása óta képes riportokat ad közre a látogatható kertekről. Algeier Wendy, e cikkek szerzőjének saját bevallása szerint munkája egyik legélvezetesebb és legkellemesebb része, amikor egy-egy ilyen kertbe ellátogathat, megismerheti készítőjét, tulajdonosát. A közvetlen hangvételű írások hű képet adnak a kertről, és személyes látogatásra csábítanak.

Köszönjük a szerző hozzájárulását a cikk közléséhez.


Fotók: Bese Erzsébet


Szólj hozzá te is!

Hozzászólás előtt kérjük, lépj be fiókodba!
Még nincs fiókod? Hozd létre itt!