Kertkialakításról tudatosan és könnyedén – Tervvel, vagy anélkül? – 2. rész

Rácz Péter, 2018. június 27. | Kerti ötletek

Tervvel, vagy anélkül? Hát persze hogy tervvel. Azt is ki merem jelenti, hogy terv nélkül nincs jó kert, illetve aligha olyan, mint amit elképzeltél.

Most biztos azt mondod, úgy sem tudsz rajzolni, ez úgy sem fog menni. Akkor most vitatkoznék, hiszen a kerttervezés nem feltétlenül rajzolást jelent csupán, hanem egy folyamatot, amin így vagy úgy mindenki végig megy, aki a kertjét csinosítja, építgeti. A kérdés csak az, hogy mennyire tudatosan és következetesen, és érinti-e mindegyik lépést, vagy csak egy-egy, számára kedves területen leragad és nem lép tovább.

Tarts velem ezen a szellemi kalandozáson, amit úgy hívnak kerttervezés.


Válogassunk az ötletek között, rendszerezzünk!

Az előző részben elkezdtünk ötleteket felhalmozni. Azt mondtuk, hogy abban a fázisban ne fogjuk vissza, és ne korlátozzuk magunkat. Sokan elkezdtétek követni a Pinterest oldalunkat, és én is megnéztem, ki hol tart az ötletgyűjtésben. Azt láttam, hogy több száz kerti fotó is hamar felgyűlik egy-egy gyűjteményben, és én is úgy érzem, hogy ez így van rendjén.

Ebből mi most szeretnénk valamit megvalósítani. Ahogy beharangoztam az előző blogban, neki kell látnunk rendszerezni gyűjteményünket. Ígértem, hogy szempontokat fogok adni a rendszerezéshez, és ehhez egy mostani saját példámat vettem elő. Régóta szeretnék egy növényházat, télikertet, és ezért gyűjtöm az ezzel kapcsolatos fotókat. Bizonytalan vagyok, és számomra is ismeretlen terep, hiszen kertészként csak ritkán kerültem szembe ilyen feladattal. A folyamat szerintem általánosítható, és remélem, át tudod ültetni saját helyzetre.

Funkcionalitás szerinti válogatás

A válogatásnál első szempontként a funkcionalitást vizsgáljuk meg. Ezzel bizonyára sok helyen találkoztál már, de annál nehezebb megvalósítani. Viszonylag könnyebb, ha egy építményről van szó, de növényültetésnél és növényágyás kialakításánál is ezt érdemes elemezni, hiszen oka van annak, hogy miért akarom ezt vagy azt!

Először nézzük a télikert esetét!

edenpont_blogkertkialakitasrol

Az alábbiakra kell értelmes választ adnom, ahhoz hogy szelektálni tudjak:

  • Mire szeretném használni azt? Növényeknek, vagy csak én szeretnék benne ücsörögni, esetleg mindkettő?
  • Milyen időszakban szeretném használni?

Csupán ennek a két kérdésnek a megválaszolása egy sor dolgot meghatároz.

Szeretném a télikertet olvasásra és kávézgatásra is használni, és szeretnék egy-két egzotikusabb növényt is tartani benne, pl. jázminfélékből, stb. Ez pl. rögvest befolyásolja az építmény méretét: kell bele pl. 2 széknek és egy kisasztalnak hely, és legalább 10 növénynek, de azok lehetnek kaspóban is. A bútorok helyigénye kb. 3-4 m2, és a növényeknek további 2 m2 elég lesz, tehát nekem viszonylag kisméretű építmény kell. Olyan magas, amibe még kényelmesen elférek, és a növényeket is ki-be tudom mozgatni. Lehet, hogy nem is kell teljes üveg, mert akkor túl hamar felmelegszik?

Rögvest ki is válogattam azokat, amik hozzák ezeket a követelményeket, és kb. olyan méretű, amire nekem szükségem lehet. Kihagytam azokat, amik nagyobbak (túl magasak vagy túl tágasak) egyszerűen azért, mert ha a méretet változtatom, akkor az egész épület jellege megváltozik, és ami pl. jól mutat nagyban, az nem mutat majd kicsiben. Kihagytam azokat, amik más funkcióra készültek, pl. csak növényeknek vagy csak ücsörgésre, növények nélkül, mert ebben az esetben a képen látható anyagok nem lesznek alkalmasak az elképzelt funkciónak. Kb. 5 képet kiszórtam, és ami maradt azt itt találod: MyConservatory.

És most nézzük ugyanerre az analógiára a növénykiültetést.

Ott hasonló kérdésekre kell először a választ megtalálnod. Mire szeretném használni az új kiültetést, mi a feladata, vagy szerepe? Lehetséges válaszok a teljesség igénye nélkül:

  • takarásra,
  • téralakításra, 
  • árnyékolásra, 
  • színesítésre, 
  • illatok becsempészésére 
  • Mindig látni akarom, vagy elég, ha csak az év egy szakaszában hozza a kívánt funkciót?

Ha ezekre választ adsz, akkor a növényzeteket tartalmazó képekből is látványosan tudsz majd válogatni.

Lehet, hogy semmid nem maradt? Akkor vissza az első lépésre és keresgélj most már kicsit tudatosabban.

Túl technokratának hangzik ez? Fontos látni, hogy a kerttervezés egy tudatos folyamat, nem feltétlenül rajzolást jelent, hanem egy következetes gondolatmenetet.

Fontos! Egyszerre csak egy szempont! Láthatod, hogy például nem foglalkoztam a stílussal: maradtak a válogatásban modernek, elegánsak vagy rusztikusak. Nem foglalkoztam például a költségekkel sem. A következő részben majd a stílus szerinti válogatást járjuk körbe, és szép lassan a többit is. Majd ezek is sorra kerülnek, de szerintem nem ezek a legfontosabbak. Elég, ha egyszerre dsak egy szempontot vizsgálunk.

Jó válogatást!


A sorozat előző részét itt tudod megolvasni. Hogy a folytatásról ne maradj le, iratkozz fel hírlevelünkre, jelöld be a blog témakört.
Ha kérdésed van, tedd fel bátran a Szólj hozzá te is szakaszban a blog alján.
Ha mélyebben szeretnéd kerttervezési ismereteidet bővíteni, nézd meg a szerző tanfolyamát: Kertünk kialakítása – Felméréstől a megvalósításig
A szerző kertje látogatható, amit itt tudsz megnézni: Angol tradíciók alapján

A szerzőről

2000 óta foglakozik kerttervezéssel és 17 éven át kertépítéssel is. Tanulmányait Angliában végezte. Több mint 100 kert tervezésében és építésében vett részt, néhányukról itt találsz további képeket. 2012-ben indította el a Kertnézőben mozgalmat és 2017-ben az Édenpont oldalt.


Szólj hozzá te is!

Hozzászólás előtt kérjük, lépj be fiókodba!
Don't have an account yet? Create an account here