A legszebb álom III. - A Zen Tündérkert kialakítása

Jakab Zoltán Csaba, 2018. augusztus 28. | Kerti ötletek

Bevezető

Az ember és a természet kapcsolatának legszebb formáját a kert tükrözi. Kezdettől fogva a kerttervezés legmagasabb célja megteremteni a legtökéletesebb, legbensőségesebb környezetet – a földi Paradicsomot, vagyis az ember és a természet eszményi viszonyának látomását egy háromdimenziós térben. Egy tökéletlen világban e kert a tökéletes környezet káprázatát nyújtja, rávilágítva arra is, milyen lehet a világ, ha benne egyensúlyra találnak, összhangba rendeződnek a teremtő erők. Az ember egyik legszebb álma ölt testet a japánkertben.

A négy fejezetből álló blogsorozat. 3. rész.  A sorozat első és második részét itt tudod megolvasni:

Legszebb álom I. ; Legszebb álom II.


A Zen Tündérkert eszmevilága

A Heian-kori (794-1185) Paradicsomkert gazdag formavilágát ötvözve a zen hatását tükröző száraz tájkép jelleggel készült egy japánkert Budafokon. A mű, melynek építése nyolc évig tartott (2005-2013), Kőrösi Csoma Sándor emlékének állít tiszteletet.

A kert anyagai

A kert mindössze 9 x 9 méter területén természetes anyagok lettek felhasználva; időjárástól koptatott mészkövek alkotják a kert „csontvázát”. Patinás talpfahidak és fatörzscsonkok mélyítik el ódon hangulatát; gránitlámpások, kiemelő és grafikus szerepük mellett, az ember keze nyomát dicsérik. A délkeleten nyíló bejárattól csigaforgásban kis út vezet a kertben, melynek középén egy sziget áll. Az ösvényt nesztelen lépteket adó faháncs borítja.

zenkert

Terek és energiák a Zen Tündérkertben

Miközben tekintetünk végigpásztázza a tájt, szemünk megakad egy üreges mészkőoszlopon – az egykori borpince szellőztetőjéből kialakított „őrtorony” négy ablakával rálátást enged a világ minden égtájára. Később ez lett Csoma Sándor szellemének szimbolikus „hajléka”. A kert nyugati oldalán fatönkpadokkal felszerelt tágasság fogad; ez a közösségi tér, ahol a teaszertartás zajlik. Innen az út dupla-ívű fapallón vezet át egy „száraz” patak felett. A túlparton a kert északkelet irányában kis pihenőt látni. A fapad előtt egy különleges eszköz, a kőmandala segít rendezni gondolatainkat a döntő lépés előtt: egy széles kőlapon különböző színben, méretben és formában kilenc kavics négyszög-alakzatot formáz, a hosszúkás kavicsot nyolc kisebbik veszi körül. A kőmandala (és a mágikus négyzet - Lo Su) által és képzeletünk segítségével a kertben megjeleníthetjük életünk nyolc legfontosabb területét. Ezek az életterületek analogikus kapcsolatban állnak a táj azonos bagua-számú területeivel, így a kert tulajdonképpen tudatunk térképévé válik: minden kerti tevékenység hatással van tudatunkra, és minden tudati művelet befolyásolja a kert energiáját.

zenkert

A kert szimbólumai

A kert négy égtájának irányában különleges állat-képződményeket formáz: keleten a sárkány, nyugaton a tigris, délen a főnix, északon a teknős védelmezik a tájt. Középen, a kígyó területén, a japánkertek kedvelt motívuma, a Boldogok szigete emelkedik ki a tóból. A víz felületét tőzegborítás adja. A délkeleti oldalon, ahol a vízfolyam elenyészik, időtől koptatott facsonkok komor hangulata juttatja eszünkbe az elmúlást; északon, a forrásnál kis farönkök a megszületést sugallják. A víz közvetítőként összekapcsolja a létezés két állomását; ez a reinkarnációra utal. A lélekvándorlás folyamába ékelt kis sziget szilárd támpont a létörvények hullámain; maga a „világ közepe”, a Paradicsom. Rajta két félkörívű bazalt kő – a vágykő – fokozva a mítosz jelképerejét rávilágít földi életünk végső céljára. Az örök élet varázsitalát ismerő bölcs halhatatlanok szigete a kertben tanyázó tündéreknek egyik kedvelt tartózkodási helye.

Növények a Zen kertben

A kert növényzete közel negyven fajtát és 500 egyedet számlál, több mint háromnegyed része örökzöld, így télen is élvezetes látványt nyújt, különösen deres, enyhén ködös napokon. Lombhullatók is felbukkannak az örökzöldek tengerében, érzékelhetővé téve az évszakok változását; ősszel az elmúlást, tavasszal az újjászületést.

 


 

Hogy a folytatásról ne maradj le, iratkozz fel hírlevelünkre, jelöld be a blog témakört.

A szerző kertje látogatható, amire itt tudsz jelentkezni: A Zen Tündérkert

A szerzőről

Jakab Zoltán Csaba japánkert tervező

"Szaktudásának elismeréseként 2008-ban felkérték, hogy főállású kertészként dolgozzon, s nem is akárhol, hanem őfelsége II. Erzsébet angol királynő budapesti nagykövetségén. A brit követség alkalmazottjaként nem kisebb feladat hárult rá, mint fél hektár angolkert gondozása. A feladat nem volt nagyon idegen számára, hiszen a két kerttípusnak közös jellemzője a növények tájképi, természetszerű ültetési módja. Jakab Zoltán Csaba megpróbált bevinni japánkerti elemeket a brit követség kertjébe, s elmondása szerint ez sikerült is."


Szólj hozzá te is!

Hozzászólás előtt kérjük, lépj be fiókodba!
Még nincs fiókod? Hozd létre itt!