Természetismereti séták a Budai-hegységben - Odvashegy

Pest

Budaörs

A túra jellemzői

Túra leírása:

VIRÁGVADÁSZAT - Nem csak különleges, ritka virágokra vadászunk, hiszen virágos növények a füvek és a fák is - és én mindenféle "virágról" mesélek, ami utunkba akad: hogy miről lehet fölismerni, miért van ott, ahol látjuk, és hol akadhatunk bele másutt. A "virág" tehát lehet védett orchidea, de gyakori erdőalkotó növény is. Emellett a növényzet képéről is elmesélem, amit érdemes tudni róla - hogy mi jellemzi a dolomit-sziklagyepet, a mészkedvelő tölgyest, vagy az erdők "katedrálisát", a bükköst. És persze mindenről eszembe jut valami: a bürökről, hogy Szokrateszre hogyan hatott, miért kaszabaszófű a népnyelvben a szőrfű, miféle szerzet a banyaposz, és így tovább.

Ezeket az utakat olyan érdeklődőknek ajánlom, akik tanulni akarnak, illetve a rejtett szépségeket meglátni, ezért jó, ha jegyzetfüzetet is hozol, amibe jegyzetelhetsz, rajzolhatsz is, és főképp nagyítót, hogy lássuk, miről is beszélünk. A résztvevők már néhány alkalom után is másképp tekinthetnek a környezetükre - ismerősebb és érthetőbb lesz minden...

A program részletes leírását a További információk szakaszban találod.

Típus:
Gyalogtúra -Terep, Fotósoknak, Növényismereti túra, Állatvilág, Helyismereti
Időtartam:
Rövid túra
Nehézség:
Könnyű
Túra hossza:
10 km-nél rövidebb
Elérhető nyelvek:
magyar
Jellemzők:
Idén először

Túra házigazdája

Dr. Szollát György, botanikus, ny. egyetemi adjunktus

"Botanikusként növényismeretet, vegetációismeretet, természetvédelmet, erdő- és gyepkezelést szeretnék átadni az érdeklődőknek, persze "olvasmányos" formában.

29 évet dolgoztam a Magyar Természettudományi Múzeumban botanikus-múzeológusként, ahol munkám jelentős részét tette ki a "köz művelése":  kiállítástervezés, ismeretterjesztő cikkek, előadások tartása, természetismereti szakkör, illetve terepi kirándulások vezetése. 8 évet oktattam természetvédelmi mérnök hallgatókat a kaposvári egyetemen. Azt mondják, ez a műfaj „fekszik nekem”, friss nyugdíjasként ilyesféle formában igyekszem kamatoztatni az eddig összegyűlt ismereteimet."

A túravezető további programjait itt nézheted meg:

Rózsika-forrás

Hármashatárhegy

További információk a túráról

Budaörs, Odvas-hegy llegfőbb átnivalója a dolomit-sziklagyep a hegy déli és északi oldalán (nagyon nem egyformák...). Az ún. dolomitjelenség egy olyan ragyogó fölismerés Zólyomi Bálint professzortól, melyben magyarázatot lelhetünk arra, hogyan "férnek meg" jégkori maradványfajok és szubmediterrán növények nem messze egymástól a dolomithegyekben. Ami még színesebbé és gazdagabbá teszi a látnivalókat, az a hegylábi löszlepel sajátos flórája, többek között a védett törpemandulával - erre is rápillantunk. Az út 3-4 km lehet mindössze, valójában barangolás a hegyen.

Térkép

A térkép csak a települést mutatja, a pontos címet a részvételi díj kiegyenlítése után emailben küldjük meg.